Migráns simogató fecskefészek, avagy ingatlanhasznosítás Svédországban
Mint azt jóval korábban már megírtam, a svédországi házépítés elsősorban azért indult, hogy megtanuljam a könnyűszerkezetes házépítés minden csínját-bínját.
Mivel a svéd nyelvtudásom (hiánya) miatt még segédmunkásnak sem vettek fel, ezért döntöttünk úgy, hogy a magyarországra tervezett házunkat Svédországban építjük fel, így két legyet ütünk egy csapásra.
Már akkor felmerült, és a svéd szomszédaink is minden alkalommal megkérdezik, hogy mit fogunk csinálni a házzal. Eladjuk, kiadjuk, vagy odaköltözünk?
Igen.
Eladjuk, vagy kiadjuk, vagy odaköltözünk.
Ennek megfelelően készítettem el a terveket, hogy mindhárom lehetőségnek megfeleljen a ház.
Az eladással nem akarok részletesebben foglalkozni, 4 szoba, nappali, 100 m2. 3,0 millió SEK. A házat cca 1,6 millió SEK-ből sikerült felépítenem, így a várható nyereség 1,4 millió SEK.
Ha oda költöznénk, akkor az egyik szobából iroda lenne, a két baloldali pedig gyerekszoba és vendégszoba. A magyarországi házunk eladásából befolyó összegből pedig építenék egy másik házat...
Ha kiadjuk, akkor egyetlen ajtó becsukásával két különálló kétszobás apartmant lehet csinálni. Itt a várható megtérülés 4-5 év, vagyis 20-25%.
Jelenleg ez a nyerő opció, ezért 2 konyhát kell berendezni, de hála az IKEA tervező programjának ez gyorsan megy. Itt a kanapé helyére került a konyhapult.
Ha sikerült munkát találni, és ezáltal olcsóbb albérletet, akkor kirepül és jön a következő fecske....
Megjegyzések
Megjegyzés küldése