Második felvonás!
Újra itt vagyunk Svédországban.
2,5 napos út után
kissé megfáradva, de annál nagyobb lendülettel vetettem bele magam a házépítésbe.
A szokásos másfél napos út az utánfutó miatt lett egy nappal hosszabb, mivel otthonról a szerszámokon túl kihoztam jó pár olyan dolgot (fürdőszoba cuccok, attika bádog, villanyszerelési anyagok) amelyek itt drágábbak, így jelentős összeget tudtunk megspórolni. Érdekes módon a padlóburkoló anyagok itt kb 10%-al olcsóbbak mint otthon, plusz az én 10%-os kedvezményem, így ezt nem érte meg otthonról hozni.
Csütörtök reggel érkeztünk meg, letettem a futót a telken, felakasztottam a lakókocsit és legurultunk a kempingbe.
A nap a berendezkedéssel telt, úgy terveztem, hogy másnap, pénteken beszaladunk a K-BYGG-be és leadom a megrendelést a következő etapra, a hőszigetelésre.
Ember tervez, svéd ünnepel.
Pénteken reggel nyitás után már ott voltunk a K-BYGG-nél, de az ajtó zárva! Egy cédula volt az ajtón, hogy Midsommar miatt pénteken és szombaton zárva, nyitás hétfő reggel.
A Midsommar a svédek (egyik) nemzeti ünnepe, a Szent Iván éj, ahogy mi ismerjük. Erről egy videóból többet is megtudhatsz: Midsommar
Így a hétvége az ünnepléssel, "májusfa" állítással és pihenéssel telt.
Hétfőn délelőtt újra a K-BYGG-be mentünk. A tavaly óta üzletvezetővé előléptetett Sebastian messziről üdvözölt. Mielőtt hozzákezdtünk volna a vásárláshoz leültünk fikázni (kávé és sütemény) ami minden vásárlónak és dolgozónak ingyenes.
Miután megittuk a kávét és megettük a csokis sütit, odaadtam Sebastiannak a "megrendelést".
Két kérdése volt.
Hozzád vigyük?
Holnapra jó lesz?
Amikor mindkettőre igent mondtam, csak annyit mondott: A számlát majd küldöm.
Kedden délben megjött a megrendelt hőszigetelés. Nem voltam a háznál, csak délután mentem arra és ez a kép fogadott:
Szépen bepakolva a telekre minden amit megrendeltem.
Így a szerdai nap a hőszigeteléssel telt:
Ez is egy olyan dolog ami miatt Svédország "egy kicsit" más.
Amíg a hőszigetelést raktam be a falba, ketten is kerestek, hogy tervezni kellene nekik egy-egy házat Magyarországon.
Ha Te is ezen gondolkozol keress bizalommal. Megoldjuk. :-)
06309792185
Megjegyzések
Megjegyzés küldése